5. fejezet: Rólunk szól

ajánlom hozzá :Sad piano !

-Ame! Jesszusom! Kelj fel kérlek!-mondta valaki, miközben dübörgött a fejem. Résnyire nyitottam a szemem és egy homályos alak jelent meg előttem. Két kar a testem köré fonódott és megemelt, majd elindultunk. Alig éreztem valamit az engem körülvevő világból, csak azt vettem észre, amikor leraktak valami puha dologra és simogatni kezdték az arcom.
-Ame, kérlek!-mondta egy igen zaklatott hang. Megpróbáltam megmozdulni, amiből annyi lett, hogy részegen kapkodtam a karja után, ő pedig hirtelen megfogta. Végig simított a kezemen, én pedig megpróbáltam az arcára fókuszálni.
-Rosszul vagyok- suttogtam.
-Mi a baj?
-Hányingerem van-szóltam, majd szédülve felültem. Felsegített, az oldalamat karolva és kivitt a mosdóba, ahol öklendezni kezdtem. Nem volt túl szép látvány ami feljött, de kissé megkönnyebbültem, így ő visszakísért a szobába, ahol leültetett és kihívta az orvost. Miután az megjött ő beengedte, és figyelte amint megvizsgál. Rögtön kiderült a gond, én pedig lehunyt szemmel ültem az orvos mellett, aki már 10 perce magyarázott arról, hogy ENNEM KELL. Túl hosszú időnek tűnt amíg itt volt, így amikor Andy kikísérte, akkor megkönnyebbülten sóhajtottam fel,de nem volt vége. Andy azonnal vissza jött hozzám és félig mérgesen, félig szomorúan nézett rám.
-Annyiszor kértelek- suttogta vészjóslóan.
-Hagyjál, jó?- néztem rá.
-De miért nem tudtad egyszer legalább megtenni amit kérek?-nézett rám lángoló szemekkel.
-És te miért nem tudod?- vágtam vissza.
-Ez nem rólam szól...
-Ez nem rólad szól? NEM? Pedig rohadtul, Andrew! Ez is rólad szól, meg minden egyéb is... MINDEN, érted?!
-Ja persze! El is felejtettem, hogy szerelmes vagy belém!- mondta gúnyosan, nekem pedig könnyek szöktek a szemembe.
-Menj innen- suttogtam zokogva. Döbbenten állt előttem, csak nézett engem, majd közelebb lépett és a kezei közé fogta az arcom.
-Annyira sajnálom -mondta, miközben a cseppeket törölte le rólam. Végig simította az arcom többször is, majd beletúrt a hajamba és lassan közeledett felém. A szívem szinte leállt, amikor ajkait az enyémeknek nyomta, és nyelve utat tört magának. Lassan végig döntött a kanapén és fölém helyezkedett, miközben egymás ajkait kóstolgattuk. Nem bírtam felfogni azt ami történt, csak hagytam, hogy kezei végig szántsanak a testemen, majd megállapodjanak az arcomon, amitől egy pillanatra eltolta magát és zavart, lángoló tekintettel bámult az én szemeimbe.
-Már nem vagy a húgom- lehelte a számba, majd újra megcsókolt, mindent akarván, vágyakozón, szeretettel. Éreztem valami forrót az arcomra hullani, kinyitottam a a szemem és könnyektől nedves arcát pillantottam meg.-Borzasztóan megijedtem, amikor összeestél, Ame én szeretlek téged, de...
-De mi?-kérdeztem én is nedves szemekkel.
-A testvérem vagy- mondta komoly arccal, én pedig csak lefagyva feküdtem alatta.
-Mióta tudod?-kérdeztem, ő pedig lehunyta a szemét.
-Régóta.
-Mióta, Andy?-kérdeztem erőteljesebben, miközben éreztem, hogy rám is készül rám törni a sírás.
-3 éve, amikor 18 lettem a szüleim elmondták, hogy anyámnak a régi házasságából származom és elkezdtem kutatni...amikor megtaláltam az apámat kiderült, hogy te vagy a lánya... nem mondtam el neki, hogy létezem, mert anyám azt mondta, hogy nem akart engem látni és mivel barátok voltunk inkább hagytam a helyzetet úgy ahogy volt...aztán megszerettelek...úgy...Tudtam, hogy nem szabadna, ezért próbáltalak máshogy szeretni- mondta, miközben ajkai csak egy centire voltak az enyémtől. Karjaim a nyakán voltak, egyszerűen elhagyta őket az erő. Mindketten sírtunk, szótlanul figyeltük egymás csillogó szemét és némán vágyakoztunk arra, amit nem lehet. Lassan átölelt, a karjaiba vont és szorosan magához húzott, miközben arcát a hajamba fúrta.
-Nem érdekel- zokogtam a vállába, hallottam a csöndes kínlódását a nagy csend közepette.-Nem érdekel..
-Szeretlek- nyögte halkan a fülembe.
-Én is szeretlek- feleltem és újra belenéztem azokba a gyönyörű kék szemekbe, amely még mindig meggyötört könnyektől csillogott. Gyengéden újra egymás ajkára tapadtunk és kiélveztük azt ami számunkra tilos.