2. rész: A rémkastély

A sötét épület belsejében sem volt világosabb, rólam pedig köztudott, hogy félek a sötétben
-Andy nem biztos, hogy én ezt akarom- suttogtam, de nem jött válasz.-Andy? Itt vagy? Velem te ne szórakozz- kiabáltam egy kis sokk hatása alatt. Hirtelen felgyulladt pár vörös lámpa a fal szélén, éppenhogy láthatóvá téve a kastély falain lévő szobrokat. Úgy éreztem magamat, mint valami rossz horror film főszereplője, aki mindjárt vinnyogó rohamot kap. Kinyírlak Biersack-gondoltam, majd előreléptem egyet a vörös fénnyel beborított úton, miközben próbáltam magam azon tartani, hogy semmi esetben ne ájuljak el. Remegő lábaimmal lépkedtem előre és vártam a rémtettet ami elkövetkezik a következő pár percben amíg itt vagyok. Hirtelen egy hang ütötte meg a fülem, így megfordultam és a sötét folyosót találtam magam mögött, majd visszakaptam a tekintetem és próbáltam kizárni a furcsa hangokat, amik körülöttem szelték a levegőt. Valami végigsimította a vállamat, amibe beleremegtem, majd félősen arra pillantottam és majdnem kiugrott a szívem félelmemben. Egy sötét alak állt mellettem, hosszú, arcba lógó fekete, kócos hajjal, koszos lepedővel betakarva, keze oszladozott és éppen felém nyúlt. Sikítottam volna, de hang se jött ki a torkomon, így csak hátrálni kezdem, amíg a falnak nem ütköztem. Érezni kezdtem, ahogy egy hideg, nyálkás folyadék folyik végig a hátamon, az ijesztő lény pedig egyre közeledett felém. Mozdulni sem bírtam, csak megfogtam a nyálkás vackot és ráhajítottam a zombiszerű lényre, de annak meg sem kottyant. Nagy nehezen erőt vettem magamon és futni kezdtem előre, amíg el nem hagytam az ijesztő lényt a látóteremből, majd megálltam és halkan átokba foglaltam Andy Biersack nevét. Reszkető végtagokkal lépkedtem tovább, csak az hajtott, hogy valaki ma még rosszabbat fog átélni, amint megtalálom. Elérkeztem a folyosó végére, ahol egy ajtó választott el a további borzalmaktól, Biersack pedig még mindig sehol...a betoji áruló! Eggyel több ok, hogy kinyírjam a kis életkét. Megérintettem a kilincset és mindenféle rémségre számítva körbenéztem, majd kissé nyugodtabban lépkedtem át a színe, mégis vérfagyasztó másik szobába... talán csak azért találtam ijesztőnek a pici szobát, mert tudtam, hogy valami igazán ijesztő lesz ott. Egy pillanatra megálltam a színes kockákkal telített padlón, és bámultam a kb. 3 méternyire lévő kijáratot a szobából és gondolkodtam, hogy ide vajon milyen csapdákat állított a tervező. Mellesleg, őt sem felejtem el kinyírni. Milyen elborult agy tervez ilyet? Tettem egy lépést előre, mire visító kacaj hallatszott mögülem, mire megpördültem és egy felirattal találtam magam szemben: "Találd meg a kulcsot, különben téged találnak meg a szögek" írta a a villogó felirat az ajtón én pedig rémülten próbáltam kitalálni miféle szögekről szól, aztán egy kísérteties gépindulást jelző kattanás hallatszott fentről, mikor rájöttem: a tető fog összenyomni. Felemeltem a fejem, jobban szemügyre véve a tetőt, ami lassan ereszkedett felém, éles tüskéit villogtatva, mintha bizony már tudnák, hogy nem találom meg a kulcsot. Hisztirohamommal párhuzamosan kezdtem el kapkodva körülnézni a kulcs iránt, majd az ajtóhoz szaladt és rángatni kezdtem. Mivel nem igazán hatott így megfigyeltem milyen kulcs kell bele és az üres szobában, a földön kúszva kerestem az átkozott vasdarabot. A plafon egyre közelebb érkezett én meg nyüszítve ültem bele a sarokba, amikor hirtelen megállt és visszahúzódott, az ajtó pedig kinyílt. Eszembe is jutott, hogy ez csak egy emberek által készített szórakoztatóipari helység, amit véletlenül sem emberek megölésére alkalmaznak, nem is értem, hogy lehettem ilyen buta, hogy azt hittem megfog ölni a plafon. Kikászálódtam az ülőhelyemről és a dühtől forrva léptem át a következő sötétségbe. Amint átléptem a küszöböt újra a vakság vette át felettem a hatalmat és csak az érzékeimre támaszkodhattam. Tapogatózva indultam el a semmiben, miközben huhogó hangokat észleltem magam körül és mordulásokat. Egyik pillanatban valami folyékony anyag került a hátamra én pedig undorodva szagoltam meg a zölden világító anyagot. Nehezen mentem előre, minden pillanatban azt lestem, hogy vajon mi a következő csapda, amikor apró fényes szemeket pillantottam meg a távolban. Azonnal megtorpantam és hunyorogva figyeltem az apró jelenséget, mint valami csodát, amit nem vár az ember, majd erőt vettem magamon és elindultam felé, majd felugrottam, mert valami végig csúszott a bokámon, mint valami óriáskígyó, aztán arra lettem figyelmes, hogy valami mászik a vállamon, így egy óriási pókot vertem le magamról karatemozdulatokkal, ami halk kis puffanással ért földet. Valószínű, hogy műpók volt, de én még az érzésétől is irtózom, hogy kis lábacskák sorozatban másszanak rajtam végig, így érthető pánikrohamot kaptam, mikor érzékeltem őket. Haladtam tovább miközben a padló fájdalmas nyikorgásai törték meg a csendet, meg egy halk, morgó szuszogás, amit próbáltam nem észrevenni. Oldalra kaptam a fejem és a szívem gyorsabban vert mert egy ijesztő régi bohócszobor nézett vissza rám, kissé megvilágítva. Tovább sétáltam és már meg sem kottyant az ijesztően eredetinek tűnő világítószemű csontváz, ami halkan, vérfagyasztóan nevetett miközben kezeit nyújtogatta az arra elhaladó felé. Elértem a terem végét, ezzel neki álltam keresni egy kilincset, amit egy pár perces keresgélés után meg is találtam, majd beléptem rajta. A szoba fényes volt, teli volt pakolva tükrökkel, mindegyik másmilyen volt. Nyugodt lélekkel indultam be a tükörvilágba, hogy kikerülhessek onnan, amikor egy apró pillantással érzékeltem valami nem odaillőt. Visszafordultam, hogy jobban megszemlélhessen a dolgot, mert majd kiugrott a szívem a nagy félelemben és egy szellemmel találtam magam szemben-vagyis amint közelebbről megnéztem rájöttem, hogy valaki egy matricát ragasztott a tükörre, de az elején iszonyat félelmetesnek nézett ki. Csak lépkedtem a tükrök között,még találkoztam a matrica társaival, de ezenkívül szerencsére nem történt semmi hátborzongató. Magabiztosan száguldoztam a labirintusban, amikor megpillantottam Andyt az egyik tükörben. Döbbentem figyeltem vigyorgó tekintetét, aztán egy határozott mozdulattal keresni kezdtem az eredeti helyét, de mindenhol csak tükörAndrew-k fogadtak engem, ami határozottan idegesített. Biztos voltam benne, hogy előlem menekül, mert számíthat arra, hogy ezen a nap kettőnk közül meghal valaki és az nem én leszek. Tettem egy kerülőt, hogy karmaimban tarthassam az álszent majmot, így a szerencsétlen belém futott és mindketten a földön kötöttünk ki.
-Ha! Megvagy- suttogtam diadalmasan, mert, hogy bár pihesúlyú volt az énekes, mégis az én testemet eléggé elnyomta. Az vigyorogva bámult rám fentről, majd felsegített.
-Mindjárt vége -mondta majd elindult, várta  hogy utána menjek. Bennem forrt a düh, mert belerángatott egy ilyen dologba ezért egy harcias vadmacskává változva rávetettem magam és ütni kezdtem a fejét.
-MENJ A FRANC-BA BIER-SACK!- üvöltöttem miközben minden egyes szótagnál fejbe kólintottam.
-Hé- nyávogta és próbált lerázni magáról, ami egy 5 perces próbálkozás után össze is jött neki.-Nyugi van-lihegte.- Ennyire nem volt durva.
-Mi?-kérdeztem fáradtan.-Ott voltál?-döbbentem le.
-Persze, előtted jöttem te vérszomjas vadállat-közölte nevetve, mire erőltetetten felnevettem.
-És a kisszobában? A kulcskeresősnél? Nem láttalak.
-Persze, mert addigra én már itt voltam.
-És nem féltél?
-Nem, én már voltam itt -vigyorgott eszeveszetten, ezt látva pedig nekem is nevetnem kellett.
-Megvárhattál volna- keltem fel, csúnyán nézve rá.
-Legközelebb megteszem-felelte nyöszörögve.-Fáj amit utána kapok.
-Megérdemelted-segítettem fel, majd együtt kimásztunk a tükörteremből, s ezzel a kastély ijesztő részéből is. A továbbiakban a foteleket próbálgattuk, mint valami két óvodás kölyök, mivel azok ugráltak, pörögtek, mozogtak össze-vissza, mi pedig a hasunkat fogtuk a nevetéstől. Én viszont még nem végeztem vele, még vissza akartam neki vágni ezért. Majd egyszer, egy nap visszakapja, de most nem, túl szép a pillanat.
Este mindenféle dodzsem, ikarus és hullámvasút után beültünk a kocsijába és hazafelé tartottunk.
-Ömm...Andy, én nem erre lakom-vetettem fel, mire nyugodtan közölte a tényt miszerint ma nála alszom.
-Aha értem és erről mikor akartál tájékoztatni? Mellesleg ruhám sincs -pislogtam nagyokat.
-Késő van én pedig nem megyek a világ másik végébe meg vissza kaja nélkül- nevetett.- Ruhát majd adok.
-Éhenkórász-mosolyogtam, mire rám nézett egy édes mosollyal, majd megállt. Bekóvályogtunk a házába, ami egy hatalmas üvegfalú nagyszobával rendelkezik és ő azonnal nekiállt valami ételt készíteni, én pedig beültem a tv elé. Megvacsoráztunk (persze a tv-t bámulva), majd csinált popcorn-t és beraktunk egy vígjátékot. Magunkra terített két lepedőt és élvezettel bámulta a képernyőt, én pedig őt. Hullafáradt voltam a sok félelemtől, így a vállának dőltem és kényelmesen elaludtam...szerintem nem vette észre.

E/3
A lány sokáig figyelte rezzenéstelenül az énekes élettel teli arcát, majd egy nagy ásítást követően neki döntötte a fejét a vállának, majd mosolyogva lehunyta szemeit. A srác elmosolyodott, amint meghallotta Ame egyenletes szuszogását, majd rávetette tekintetét. Szíve megdobbant a lányt látván, amint az mosolyogva alszik, így  lassan belehajtotta az ölébe annak fejét és egy puszit nyomott az arcára.
-Jó éjt kicsi Ame- suttogta a fülébe, majd tovább nézte a műsort.