5. fejezet: Rólunk szól

ajánlom hozzá :Sad piano !

-Ame! Jesszusom! Kelj fel kérlek!-mondta valaki, miközben dübörgött a fejem. Résnyire nyitottam a szemem és egy homályos alak jelent meg előttem. Két kar a testem köré fonódott és megemelt, majd elindultunk. Alig éreztem valamit az engem körülvevő világból, csak azt vettem észre, amikor leraktak valami puha dologra és simogatni kezdték az arcom.
-Ame, kérlek!-mondta egy igen zaklatott hang. Megpróbáltam megmozdulni, amiből annyi lett, hogy részegen kapkodtam a karja után, ő pedig hirtelen megfogta. Végig simított a kezemen, én pedig megpróbáltam az arcára fókuszálni.
-Rosszul vagyok- suttogtam.
-Mi a baj?
-Hányingerem van-szóltam, majd szédülve felültem. Felsegített, az oldalamat karolva és kivitt a mosdóba, ahol öklendezni kezdtem. Nem volt túl szép látvány ami feljött, de kissé megkönnyebbültem, így ő visszakísért a szobába, ahol leültetett és kihívta az orvost. Miután az megjött ő beengedte, és figyelte amint megvizsgál. Rögtön kiderült a gond, én pedig lehunyt szemmel ültem az orvos mellett, aki már 10 perce magyarázott arról, hogy ENNEM KELL. Túl hosszú időnek tűnt amíg itt volt, így amikor Andy kikísérte, akkor megkönnyebbülten sóhajtottam fel,de nem volt vége. Andy azonnal vissza jött hozzám és félig mérgesen, félig szomorúan nézett rám.
-Annyiszor kértelek- suttogta vészjóslóan.
-Hagyjál, jó?- néztem rá.
-De miért nem tudtad egyszer legalább megtenni amit kérek?-nézett rám lángoló szemekkel.
-És te miért nem tudod?- vágtam vissza.
-Ez nem rólam szól...
-Ez nem rólad szól? NEM? Pedig rohadtul, Andrew! Ez is rólad szól, meg minden egyéb is... MINDEN, érted?!
-Ja persze! El is felejtettem, hogy szerelmes vagy belém!- mondta gúnyosan, nekem pedig könnyek szöktek a szemembe.
-Menj innen- suttogtam zokogva. Döbbenten állt előttem, csak nézett engem, majd közelebb lépett és a kezei közé fogta az arcom.
-Annyira sajnálom -mondta, miközben a cseppeket törölte le rólam. Végig simította az arcom többször is, majd beletúrt a hajamba és lassan közeledett felém. A szívem szinte leállt, amikor ajkait az enyémeknek nyomta, és nyelve utat tört magának. Lassan végig döntött a kanapén és fölém helyezkedett, miközben egymás ajkait kóstolgattuk. Nem bírtam felfogni azt ami történt, csak hagytam, hogy kezei végig szántsanak a testemen, majd megállapodjanak az arcomon, amitől egy pillanatra eltolta magát és zavart, lángoló tekintettel bámult az én szemeimbe.
-Már nem vagy a húgom- lehelte a számba, majd újra megcsókolt, mindent akarván, vágyakozón, szeretettel. Éreztem valami forrót az arcomra hullani, kinyitottam a a szemem és könnyektől nedves arcát pillantottam meg.-Borzasztóan megijedtem, amikor összeestél, Ame én szeretlek téged, de...
-De mi?-kérdeztem én is nedves szemekkel.
-A testvérem vagy- mondta komoly arccal, én pedig csak lefagyva feküdtem alatta.
-Mióta tudod?-kérdeztem, ő pedig lehunyta a szemét.
-Régóta.
-Mióta, Andy?-kérdeztem erőteljesebben, miközben éreztem, hogy rám is készül rám törni a sírás.
-3 éve, amikor 18 lettem a szüleim elmondták, hogy anyámnak a régi házasságából származom és elkezdtem kutatni...amikor megtaláltam az apámat kiderült, hogy te vagy a lánya... nem mondtam el neki, hogy létezem, mert anyám azt mondta, hogy nem akart engem látni és mivel barátok voltunk inkább hagytam a helyzetet úgy ahogy volt...aztán megszerettelek...úgy...Tudtam, hogy nem szabadna, ezért próbáltalak máshogy szeretni- mondta, miközben ajkai csak egy centire voltak az enyémtől. Karjaim a nyakán voltak, egyszerűen elhagyta őket az erő. Mindketten sírtunk, szótlanul figyeltük egymás csillogó szemét és némán vágyakoztunk arra, amit nem lehet. Lassan átölelt, a karjaiba vont és szorosan magához húzott, miközben arcát a hajamba fúrta.
-Nem érdekel- zokogtam a vállába, hallottam a csöndes kínlódását a nagy csend közepette.-Nem érdekel..
-Szeretlek- nyögte halkan a fülembe.
-Én is szeretlek- feleltem és újra belenéztem azokba a gyönyörű kék szemekbe, amely még mindig meggyötört könnyektől csillogott. Gyengéden újra egymás ajkára tapadtunk és kiélveztük azt ami számunkra tilos.

4. rész:Veszekedések

Sok sírás, álmatlanság, érdektelenség, rosszullét környékezte a napjaimat. Belül éreztem az ürességet amit az ő hiánya okozott. Nem hívott, én pedig nem voltam képes felhívni őt. Nem ettem, nem beszéltem senkivel, nem akartam élni és nagyon rosszul éreztem magam. 5 nap telt el azóta, hogy egyedül hagyott, ismét a tv-t bámultam teljesen közömbösen, amikor valaki csöngetett. Nem érdekelt, nem akartam senkivel sem beszélni.

-Ame! Itthon vagy?- ordította egy ismerős hang. 

-Andy?-suttogtam magam elé és feltápászkodtam. Újabb csengetések következtek, én pedig belenéztem a tükörbe..Régóta szétfolyt smink, kócos haj, rövid nadrág, bő póló...szóval borzalmas. Kiballagtam az ajtóhoz és dobogó szívvel kinyitottam. Egy eléggé feldúlt személy állt előttem, aki amint kinyílt az ajtó, mintha kissé megkönnyebült volna.

-Szia- mondta miközben engem fürkészett.

-Szia- mondtam mélyen szemébe nézve. Hirtelen a nyakamba vetette magát, amitől ismét rám tört a sírás.

-Sajnálom- suttogta, miközben magához szorított.-Annyira sajnálom- fojtatta, de én nem bírtam megszólalni. Beljebb mentünk, becsapta maga után az ajtót és felém lépett és újra átölelt. Az üresség eltűnt, de szívem még mindig borzalmasan fájt.

-Ne sírj- motyogta a fülembe.

-Egyedül hagytál- mondtam, mire kissé eltolt magától.

-Megbántam... csak túl sok volt nekem...tudom, hogy ez csak kifogás, de te nekem olyan mintha a kishugom lennél és féltem, hogy megváltozna minden...

-Értem... Andy én nem várom el, hogy ezek után velem akár beszélni is akarj.

-Hiányzol- mondta teljes komolysággal.-És a barátok nem hagyják egyedül a másikat. Hülye voltam- fejezte be, mire én vetettem a nyakába magam.-És sajnálom, hogy elfelejtettem a 7 éves évfordulónk.

-Semmi baj- suttogtam könnyeim közé.

*2 hónap elteltével*

Mondhatnám, hogy minden rendbe jött Andyvel, de legkevésbé sem, sőt a helyzet borzalmassá változott. Nem fogatta el a helyzetet, akárhogy is igyekezett, sőt Juliet ellenem uszította, amit megértek, mert nem lehet kellemes elviselni, hogy a pasid legjobb barátja bele van esve a pasidba, de borzasztóan rosszul esett, mert ismert engem és tudja, hogy nem tennék, olyat amivel megbántanám őt. Úgyhogy nagyon keveset találkoztam Andyvel, de akkor is sokkal visszafogottabb volt ő is meg én is és nem voltunk olyan felelőtlenül boldogok, mint ezelőtt, így a barátságunk átment ismerettségbe. Gyakran csak ültünk egymás előtt és nem tudtuk mit mondjunk egymásnak, pedig ilyen még sosem volt. 

Már vagy 2 hete nem találkoztunk, egy óriási veszekedés után, amiből természetesen én jöttem ki rosszul, így újra a szobámban ültem és sírtam, szédültem. Nem ettem túl sokat az elmúlt hetekben így 14 kilóval kevesebb lettem, amiről szívesen leszoktam volna, de ha ettem az gyakran visszajött egy kevésbé jó módon. Megcsörrent a telefonom, fel is kaptam.

-Halló?-szóltam bele.

-Szia, Ame! Beszélnünk kell- mondta Andy komoran.

-Beszéljünk- motyogtam.

-Itt vagyok lent, a ház előtt- jelentette be, én pedig felkaptam a cipőm és kirohantam.

-Szia-köszöntem az elég komor képű énekesnek. Ő végig nézett rajtam és összehúzta a szemöldökét.

-Hány kiló vagy?

-Nem illik ilyet egy lánytól kérdezni- motyogtam magam elé.

-Megtennéd, hogy legalább eszel egy kicsit?- morgott.

-Bocs, de nem igazán van étvágyam- vágtam oda ingerülten, pedig nem tudom mi idegesített fel ennyire.

-Nem ezért jöttem- mondta.

-Akkor miért?- sóhajtottam fel.

-Ez...már nem megy- szólt halkan, én pedig kővé dermedtem.

-Már ... nem akarsz többé..?!

-Nem.

-Értem- mondtam halkan és éreztem, hogy szédülök, eluralkodott rajtam egy fajta pánik.

-Sajnálom- hallottam hangját. Mindig ezt mondja...mindig, mindenre. Egyre homályosabb lett a kép.-Minden rendben?

-Nem, semmi sincs rendben- feleltem, majd minden elsötétült csak egy üvöltés hatolt be a tudatomba, majd megszűnt minden.

3. rész: Napló

Kényelmetlenül keltem, valami erősen nyomta a hasam. Kipattantak a szemeim és rájöttem, hogy Andy hasán fekszem és a dolog ami olyan nagyon nyomta a hasam az nem más, mint a százezer öv, ami egymáson kipúposodik.Nyöszörögve emelkedtem fel róla,  miközben ügyeltem arra, hogy ne ébredjen fel, majd éreztem ahogy lecsúszik egy takaró a hátamról. Leszálltam a kanapéról, majd betakartam az énekest és indultam volna a konyhába, amikor hirtelen egy kéz fonódott körbe a lábamon.
-Te fent vagy?-fordultam vissza. Andy vigyorgó képe jelent meg előttem, ahogy szétaludt sminkben és hajjal néz rám.
-Felkeltettél, ahogy leszálltál rólam- magyarázta, mikor már elengedett.
-És hagytad, hogy azt higgyem alszol- fontam össze karjaimat.
-Ja- vigyorgott még mindig, mint valami tök, majd felkelt és mellém sétált.  Átölelt és egy puszit nyomott a hajamba.-Mindig duzzogsz- mondta miközben elindult a konyhába.
-Megadod rá az okot- feleltem, mikor utána mentem. Éreztem ahogy egy 32 fogas vigyort ereszt meg, büszke volt magára a kis áruló!
-Mit kérsz reggelire?-kérdezte hátrafordulva, felvont szemöldökkel.
-Amit csinálsz- vontam vállat, mire mosolyogva visszafordult és neki állt a kaja készítésnek. Reggeliztünk, majd elkészítettük a hajunkat, sminkünket, aztán Andy hazavitt. Amint kiléptünk a kocsiból,közölte, hogy feljön hozzám. Felszaladtunk a lépcsőn, be a lakásomba, ahol csak leültünk a kanapéra és beszélgettünk. Egy idő után behoztam a laptop-ot és internetezni kezdtem, amíg Andy a TV-t bámulta nagy gőzerőkkel. Dél környékén elhatároztuk, hogy rendelünk valamit, így hát nem sokkal később már egy hatalmas pizzát falatoztunk. Rápillantottam a zenészre, amikor végeztem a második szelettel és kitört belőlem a röhögés. Ő nagy szemekkel bámult rám.
-Veled meg mi a fene történt?- kérdezte, de én csak a hasamat fogtam a röhögéstől. Nem bírtam válaszolni, összegörnyedve dőltem az asztal felé, ő pedig csak nézett engem. Amint lenyugodtam, letöröltem a könnyeimet Andyhez léptem és a kezembe vettem a szalvétát és letöröltem a homlokán lévő ketchup foltot.
-Ez, hogy került oda?- nyújtottam felé a ketchup-os szalvétát. Ő csak elnevette magát és elvette.
-Komolyan ez volt olyan vicces?
-Rajtad állandóan nevetek, ez még fel is dobta a dolgot- vigyorogtam rá, majd vissza ültem.
-Gonosz vagy- mondta duzzogva.
-Ismersz- vontam vállat.- Amúgy kapsz tőlem valamit, ha már itt tartunk- mosolyogtam. Ő csak furcsán bámult rám, nekem pedig lehanyatlott a mosolyom.
-Elfelejtetted, igaz?-néztem döbbent arcát.- Június 16... pont ma ismerlek téged 7 éve...
-Basszus- mondta, miközben fejbe verte magát.- Bocsáss meg- nézett rám nagy boci szemekkel.
-Jó mindegy- legyintettem- De attól még én oda adom- vigyorogtam rá. Elmosolyodott, én pedig felpattantam és odahoztam az ajándékát. Egy Batman-es övet kapott, amit nevetve, azonnal fel is vett.
-Még mindig emlékszem a göndör fürtjeidre, amit elterít a csokoládé öntet
-Ne nevess, tehetek arról, hogy mindig is imádtam az édességet?- röhögött.
-Már akkor tudtam, hogy mi jóban leszünk- mosolyogtam, ő pedig felállt és elvette a tányérokat. Bedobta a mosogatógépbe, majd odajött hozzám és egy lassú puszit nyomott a homlokomra...vagy talán csak azért éreztem lassúnak, mert a szívem közben borzalmasan gyorsan dobogott. Csak figyeltem ahogy besétál az előszobába és elkezdi felvenni a cipőjét, s közben azon gondolkoztam, hogy vajon mi lenne, ha egyszer tényleg úgy érezne irántam, ahogy én iránta.
-Na jössz már, csigusz?- vonta fel a szemöldökét, én pedig ábrándozásaimból kiszabadulva szaladtam öltözni. A próbaterembe mentünk, mert ma próbájuk volt és még aznap megbeszéltük, hogy ma velük tartok, meghallgatni őket. Odaérve kiléptünk a kocsiból, Andy kiemelt egy csomagot és besétáltunk a többiekhez.
-Csajszi- ugrott a nyakamba Juliet, Andy hosszú, szőke hajú, orrpiercinges barátnője.
-Szia Juliet-nevettem el magam.- Miújság van?
-Ma van az egy éves évfordulónk -mosolygott, én pedig ledermedtem. Andy mellettem állt eddig, most egy csókot nyomott barátnője szájára.
-Boldog évfordulót drágám- suttogta csókukba , miközben kezei Juliet köré fonódtak. Én csak úgy álltam ott mint valami 3. kerék aki semmiképp nem illik a képbe. Átadta a kis csomagot a barátnőjének, akik egy cuppanós puszit nyomott Andy arcára, majd megnézte az ajándékát. Felcsillant a szeme és felvette a gyönyörű karkötőt és maga elé emelte a csodálatos pólót. Elszomorodtam, hisz a mi évfordulónk is ma van, de arra nem emlékezett, pedig mi 7 éve ismerjük egymást.
-Én ...khm... inkább bemegyek- krákogtam egy műmosollyal a képemen és berontottam.
-Szia Ashley- sóhajtottam a basszerosnak akik az egyik babzsák fotelban ücsörgött gitárjával a kezében.
-Cső csajszi- mondta, szemét a gitárján tartva. Egy pillanatig még rajta tartottam a szemem, majd tovább léptem a többiekhez, akik elmélyülve beszélgettek az asztalon.
-Sziasztok- mosolyogtam kissé talán furcsán rájuk.
-Szia- mosolyogtak vissza, majd fojtatták a beszélgetést.
-Ashley-nek mi a baja?-kérdeztem hirtelen, mire mindenki rám nézett.
-Tegnap az egyik szőke nem feküdt le vele- vigyorgott CC, és belekortyolt italába. A többiek neki álltak nevetni, majd fojtatták előző témájukat, én pedig az ég felé emeltem a tekintetem, majd elindultam a mosdó felé. Még láttam, ahogy Andy-ék egy csókcsatában tartottak, amikor beléptem. Beálltam a tükör elé, megmarkoltam a mosdókagyló szélét és csak bámultam magamat a tükörben. Fekete hajam tökéletesen egyenes omlott a vállamra, a szememet fekete smink emelte ki, és még is, Juliet mellett szürke kisegérnek tűntem. Elgondolkodtam magamon és felnevettem kínomban.
-Hát persze- suttogtam gombóccal a torkomban.- Minek is kéne egy ilyen lány Andy-nek, ha van olyan, mint Juliet?- fejeztem be, majd megérintettem a tükörképem. "Miért nem lehetek neki elég jó?"-gondoltam, majd kitört belőlem a sírás. Csak szép halkan, arcom nem rándult, miközben a fekete cseppek végigfolytak az arcomon. Szívem borzalmasan fájt, én pedig már alig bírtam rejteni, már évek óta csak figyeltem ahogy Andy boldog a sok barátnőjével, én pedig sosem voltam igazán az, csak amikor vele kettesben lehettem. Zokogni kezdtem, néhány hang kiszaladt a torkomon és a falig hátráltam, majd lecsúsztam a sarokba, s a lábamra hajtottam a fejem. Nem tudom meddig ültem ott, de egyszer csak kicsapódott az ajtó és belépett a szőkeség.
-ITT VAN, MEGTALÁLTAM- ordította, majd hozzám lépett.- Mi baj csajszi?- kérdezte, miközben átölelt.
-Semmi -motyogtam és letöröltem az arcom. Belépett a képbe Andy, aki először csak nézett a az ajtóból, majd mellém futott.
-Mi a baj, Ame?-kérdezte lágyan.
-Semmi, tényleg, megvagyok- szavaltam tovább, de nem néztem egyikük szemébe sem.
-Kérlek mondd el- fordította a fejemet felé.
-Nem érzem jól magam, szerintem haza megyek- mondta egy kis habozás utána, majd felpattantam és ott hagytam a döbbent Andyt és Juliet-et. Hallottam ahogy utánam fut valaki és megérinti a kezem.
-Legalább azt hagyd, hogy haza vigyelek- mondta Andy, én pedig bólintottam. Csendben hajtottunk vissza a kocsival, majd felkísért a lakásomba.
-Vissza kéne menned, próbálni- mondtam halkan, amikor bejött velem a szobámba. Tudtam, hogy nem fog békén hagyni.
-Először mondd el mi van, Ame- mondta. Nem feleltem, ő pedig leült mellém az ágyra.
-Tényleg semmi -mosolyogtam rá, azzal a tipikus lágy mosollyal amit az ember csak akkor ereszt meg ha rosszul érzi magát.
-Na... légyszi- mosolygott. Elnevettem magam, mert ilyenkor nagyon aranyos.
-Nem szeretném- néztem a kék szemébe, mire egy percig komolyan nézett rám
-Akkor más módszerhez folyamodom- mondta és elkezdett csikizni. Percekig kínzott, de ezt már nem azért csinálta, hogy elmondjam, hanem hogy jobb legyen a kedvem. Igazából tényleg összejött neki, sokkal jobban éreztem magam, amíg be nem vertem a fejemet valamibe. Lassan elő vettem a tárgyat, ami a fekete naplóm volt, de aztán Andy egy gyors mozdulattal kitépte a kezemből.
-NE- ordítottam, miközben a hátára vetettem magam. Ő csak nevetve visszalökött az ágyra és kinyitotta a kis könyvecskét és olvasni kezdte.
-Szerda délután: Vége a sulinak! Teljes mértékben, most már végre pihenhetek egy kicsit és nem kell hallgatnom a folyamatos agyfosásokat odabentről...Ez nem olyan érdekes, haladjunk tovább...
-Andy kérlek add vissza- kapálóztam körülötte, de ő csak lapozgatott.
-Áhh itt egy szívecske... hmm... Na szóval. Ma is eljött és ma is ugyanúgy tökéletes volt. Mindig fel tud dobni, elég ha rám mosolyog és a szemembe néz, azokkal a gyönyörű kék szemivel...
-ANDY ADD IDE- visítottam. Ő többé nem szólt, csak maga mellett lefogva olvasta összehúzott tekintettel a naplóm, majd tágra nyílt szemekkel bámult rám, én pedig elsírtam magam.
-Ó, jézusom- suttogta, miközben én levetettem magam az ágyamra.
-Kértelek, hogy add vissza- bőgtem, ő pedig mellém guggolt.
-Én...Ame...Tudod, hogy ...te a legjobb barátom vagy -nyögte.
-Igen, tudom Andy, én...
-Ráadásul 17 éves vagy, olyan vagy, mintha a húgom lennél!
-Tudom, Andy, én nem is akartam, hogy tudj erről...Én csak..
-Te csak, mi? Ezért sírtál, igaz? Ame... én így már...
-Nem akarsz többé velem lenni, igaz?- mondtam miközben lehajtottam a fejem.
-Én csak nem szeretném ha...Nem szeretném, ha így gondolnál rám...ez nekem sok.
-Értem- motyogtam.- Sajnálom.
-Ne, kérlek, ne tedd ezt... nem tehetsz róla... egyszerűen...
-Tudom, Andy... Ha menni akarsz, akkor menj. Sosem erőltettem rád magam és ezután sem fogom- mondtam szorosra zárt szemekkel, ő pedig nem mukkant, csak 1 perc után megérintette a vállam és elment, belőlem pedig újra kitört a zokogás...

2. rész: A rémkastély

A sötét épület belsejében sem volt világosabb, rólam pedig köztudott, hogy félek a sötétben
-Andy nem biztos, hogy én ezt akarom- suttogtam, de nem jött válasz.-Andy? Itt vagy? Velem te ne szórakozz- kiabáltam egy kis sokk hatása alatt. Hirtelen felgyulladt pár vörös lámpa a fal szélén, éppenhogy láthatóvá téve a kastély falain lévő szobrokat. Úgy éreztem magamat, mint valami rossz horror film főszereplője, aki mindjárt vinnyogó rohamot kap. Kinyírlak Biersack-gondoltam, majd előreléptem egyet a vörös fénnyel beborított úton, miközben próbáltam magam azon tartani, hogy semmi esetben ne ájuljak el. Remegő lábaimmal lépkedtem előre és vártam a rémtettet ami elkövetkezik a következő pár percben amíg itt vagyok. Hirtelen egy hang ütötte meg a fülem, így megfordultam és a sötét folyosót találtam magam mögött, majd visszakaptam a tekintetem és próbáltam kizárni a furcsa hangokat, amik körülöttem szelték a levegőt. Valami végigsimította a vállamat, amibe beleremegtem, majd félősen arra pillantottam és majdnem kiugrott a szívem félelmemben. Egy sötét alak állt mellettem, hosszú, arcba lógó fekete, kócos hajjal, koszos lepedővel betakarva, keze oszladozott és éppen felém nyúlt. Sikítottam volna, de hang se jött ki a torkomon, így csak hátrálni kezdem, amíg a falnak nem ütköztem. Érezni kezdtem, ahogy egy hideg, nyálkás folyadék folyik végig a hátamon, az ijesztő lény pedig egyre közeledett felém. Mozdulni sem bírtam, csak megfogtam a nyálkás vackot és ráhajítottam a zombiszerű lényre, de annak meg sem kottyant. Nagy nehezen erőt vettem magamon és futni kezdtem előre, amíg el nem hagytam az ijesztő lényt a látóteremből, majd megálltam és halkan átokba foglaltam Andy Biersack nevét. Reszkető végtagokkal lépkedtem tovább, csak az hajtott, hogy valaki ma még rosszabbat fog átélni, amint megtalálom. Elérkeztem a folyosó végére, ahol egy ajtó választott el a további borzalmaktól, Biersack pedig még mindig sehol...a betoji áruló! Eggyel több ok, hogy kinyírjam a kis életkét. Megérintettem a kilincset és mindenféle rémségre számítva körbenéztem, majd kissé nyugodtabban lépkedtem át a színe, mégis vérfagyasztó másik szobába... talán csak azért találtam ijesztőnek a pici szobát, mert tudtam, hogy valami igazán ijesztő lesz ott. Egy pillanatra megálltam a színes kockákkal telített padlón, és bámultam a kb. 3 méternyire lévő kijáratot a szobából és gondolkodtam, hogy ide vajon milyen csapdákat állított a tervező. Mellesleg, őt sem felejtem el kinyírni. Milyen elborult agy tervez ilyet? Tettem egy lépést előre, mire visító kacaj hallatszott mögülem, mire megpördültem és egy felirattal találtam magam szemben: "Találd meg a kulcsot, különben téged találnak meg a szögek" írta a a villogó felirat az ajtón én pedig rémülten próbáltam kitalálni miféle szögekről szól, aztán egy kísérteties gépindulást jelző kattanás hallatszott fentről, mikor rájöttem: a tető fog összenyomni. Felemeltem a fejem, jobban szemügyre véve a tetőt, ami lassan ereszkedett felém, éles tüskéit villogtatva, mintha bizony már tudnák, hogy nem találom meg a kulcsot. Hisztirohamommal párhuzamosan kezdtem el kapkodva körülnézni a kulcs iránt, majd az ajtóhoz szaladt és rángatni kezdtem. Mivel nem igazán hatott így megfigyeltem milyen kulcs kell bele és az üres szobában, a földön kúszva kerestem az átkozott vasdarabot. A plafon egyre közelebb érkezett én meg nyüszítve ültem bele a sarokba, amikor hirtelen megállt és visszahúzódott, az ajtó pedig kinyílt. Eszembe is jutott, hogy ez csak egy emberek által készített szórakoztatóipari helység, amit véletlenül sem emberek megölésére alkalmaznak, nem is értem, hogy lehettem ilyen buta, hogy azt hittem megfog ölni a plafon. Kikászálódtam az ülőhelyemről és a dühtől forrva léptem át a következő sötétségbe. Amint átléptem a küszöböt újra a vakság vette át felettem a hatalmat és csak az érzékeimre támaszkodhattam. Tapogatózva indultam el a semmiben, miközben huhogó hangokat észleltem magam körül és mordulásokat. Egyik pillanatban valami folyékony anyag került a hátamra én pedig undorodva szagoltam meg a zölden világító anyagot. Nehezen mentem előre, minden pillanatban azt lestem, hogy vajon mi a következő csapda, amikor apró fényes szemeket pillantottam meg a távolban. Azonnal megtorpantam és hunyorogva figyeltem az apró jelenséget, mint valami csodát, amit nem vár az ember, majd erőt vettem magamon és elindultam felé, majd felugrottam, mert valami végig csúszott a bokámon, mint valami óriáskígyó, aztán arra lettem figyelmes, hogy valami mászik a vállamon, így egy óriási pókot vertem le magamról karatemozdulatokkal, ami halk kis puffanással ért földet. Valószínű, hogy műpók volt, de én még az érzésétől is irtózom, hogy kis lábacskák sorozatban másszanak rajtam végig, így érthető pánikrohamot kaptam, mikor érzékeltem őket. Haladtam tovább miközben a padló fájdalmas nyikorgásai törték meg a csendet, meg egy halk, morgó szuszogás, amit próbáltam nem észrevenni. Oldalra kaptam a fejem és a szívem gyorsabban vert mert egy ijesztő régi bohócszobor nézett vissza rám, kissé megvilágítva. Tovább sétáltam és már meg sem kottyant az ijesztően eredetinek tűnő világítószemű csontváz, ami halkan, vérfagyasztóan nevetett miközben kezeit nyújtogatta az arra elhaladó felé. Elértem a terem végét, ezzel neki álltam keresni egy kilincset, amit egy pár perces keresgélés után meg is találtam, majd beléptem rajta. A szoba fényes volt, teli volt pakolva tükrökkel, mindegyik másmilyen volt. Nyugodt lélekkel indultam be a tükörvilágba, hogy kikerülhessek onnan, amikor egy apró pillantással érzékeltem valami nem odaillőt. Visszafordultam, hogy jobban megszemlélhessen a dolgot, mert majd kiugrott a szívem a nagy félelemben és egy szellemmel találtam magam szemben-vagyis amint közelebbről megnéztem rájöttem, hogy valaki egy matricát ragasztott a tükörre, de az elején iszonyat félelmetesnek nézett ki. Csak lépkedtem a tükrök között,még találkoztam a matrica társaival, de ezenkívül szerencsére nem történt semmi hátborzongató. Magabiztosan száguldoztam a labirintusban, amikor megpillantottam Andyt az egyik tükörben. Döbbentem figyeltem vigyorgó tekintetét, aztán egy határozott mozdulattal keresni kezdtem az eredeti helyét, de mindenhol csak tükörAndrew-k fogadtak engem, ami határozottan idegesített. Biztos voltam benne, hogy előlem menekül, mert számíthat arra, hogy ezen a nap kettőnk közül meghal valaki és az nem én leszek. Tettem egy kerülőt, hogy karmaimban tarthassam az álszent majmot, így a szerencsétlen belém futott és mindketten a földön kötöttünk ki.
-Ha! Megvagy- suttogtam diadalmasan, mert, hogy bár pihesúlyú volt az énekes, mégis az én testemet eléggé elnyomta. Az vigyorogva bámult rám fentről, majd felsegített.
-Mindjárt vége -mondta majd elindult, várta  hogy utána menjek. Bennem forrt a düh, mert belerángatott egy ilyen dologba ezért egy harcias vadmacskává változva rávetettem magam és ütni kezdtem a fejét.
-MENJ A FRANC-BA BIER-SACK!- üvöltöttem miközben minden egyes szótagnál fejbe kólintottam.
-Hé- nyávogta és próbált lerázni magáról, ami egy 5 perces próbálkozás után össze is jött neki.-Nyugi van-lihegte.- Ennyire nem volt durva.
-Mi?-kérdeztem fáradtan.-Ott voltál?-döbbentem le.
-Persze, előtted jöttem te vérszomjas vadállat-közölte nevetve, mire erőltetetten felnevettem.
-És a kisszobában? A kulcskeresősnél? Nem láttalak.
-Persze, mert addigra én már itt voltam.
-És nem féltél?
-Nem, én már voltam itt -vigyorgott eszeveszetten, ezt látva pedig nekem is nevetnem kellett.
-Megvárhattál volna- keltem fel, csúnyán nézve rá.
-Legközelebb megteszem-felelte nyöszörögve.-Fáj amit utána kapok.
-Megérdemelted-segítettem fel, majd együtt kimásztunk a tükörteremből, s ezzel a kastély ijesztő részéből is. A továbbiakban a foteleket próbálgattuk, mint valami két óvodás kölyök, mivel azok ugráltak, pörögtek, mozogtak össze-vissza, mi pedig a hasunkat fogtuk a nevetéstől. Én viszont még nem végeztem vele, még vissza akartam neki vágni ezért. Majd egyszer, egy nap visszakapja, de most nem, túl szép a pillanat.
Este mindenféle dodzsem, ikarus és hullámvasút után beültünk a kocsijába és hazafelé tartottunk.
-Ömm...Andy, én nem erre lakom-vetettem fel, mire nyugodtan közölte a tényt miszerint ma nála alszom.
-Aha értem és erről mikor akartál tájékoztatni? Mellesleg ruhám sincs -pislogtam nagyokat.
-Késő van én pedig nem megyek a világ másik végébe meg vissza kaja nélkül- nevetett.- Ruhát majd adok.
-Éhenkórász-mosolyogtam, mire rám nézett egy édes mosollyal, majd megállt. Bekóvályogtunk a házába, ami egy hatalmas üvegfalú nagyszobával rendelkezik és ő azonnal nekiállt valami ételt készíteni, én pedig beültem a tv elé. Megvacsoráztunk (persze a tv-t bámulva), majd csinált popcorn-t és beraktunk egy vígjátékot. Magunkra terített két lepedőt és élvezettel bámulta a képernyőt, én pedig őt. Hullafáradt voltam a sok félelemtől, így a vállának dőltem és kényelmesen elaludtam...szerintem nem vette észre.

E/3
A lány sokáig figyelte rezzenéstelenül az énekes élettel teli arcát, majd egy nagy ásítást követően neki döntötte a fejét a vállának, majd mosolyogva lehunyta szemeit. A srác elmosolyodott, amint meghallotta Ame egyenletes szuszogását, majd rávetette tekintetét. Szíve megdobbant a lányt látván, amint az mosolyogva alszik, így  lassan belehajtotta az ölébe annak fejét és egy puszit nyomott az arcára.
-Jó éjt kicsi Ame- suttogta a fülébe, majd tovább nézte a műsort.

1. rész: A vidámpark

Késő este van és én már megint az ágyamon elterülve várom a hívását amit ismét megígért. Túl sokat ígér nekem, de túl sokat nem tart be-gondoltam.
-A kuirva anyád Biersack- suttogtam a telefonomnak, miközben egy párnát nyomtam az arcomba.

Fények, meleg és egy jól ismert illat, majd egy puha kéz ami végig simítja az arcom.
-Te meg mi a francot keresel itt?-kérdeztem csukott szemmel, elég nyűgösen, mire felkacagott...a kis áruló!
-Meg volt beszélve a vidámpark, tudod- felelte.-Mellesleg neked is jó reggelt.
-Tegnap egész éjjel vártam a hívásod-nyöszörögtem fáradtan.-Megígérted.
-Bocsáss meg -nyomott egy puszit az arcomra, aztán hirtelen felültetett maga mellé.
-Persze én mindent bocsássak meg, igaz? Egyszer betarthatnád az igéreteidet Andy -pattantam fel, majd besiettem a fürdőszobámba. Ő jött utánam és az ajtóból figyelt, miközben indulatosan mostam a fogaim.
-Kitöröd a fogaidat- nevetett, mire szúrósan pillantottam rá és elhallgatott.-Komolyan kihagynád a vidámparkot egy ilyen dolog miatt?-kérdezte, aztán egy féloldalas mosolyt dobott felém. Hiába is áltattam volna, ő is tudta, hogy nem tudok rá haragudni, így csak visszamosolyogtam.
-Dehogy hagyom ki, viszont te jössz nekem valamivel- kacsintottam, mire közelebb lépett.
-Mivel is?-vetette fel a kérdést, én pedig csak álltam a kezemben egy fogkefével, döbbentem néztem vigyorgó arcát.
-Mire gondolsz?- mondtam kiszáradt torokkal. Magamnak se vallottam volna be, de én többet éreztem barátságnál iránta, és legbelül vártam, hogy közelebb lépjen és ajkaink összeforrjanak.
-Majd meglátod- nevetett örömittasan, mint aki most nyerte meg az olimpiát.
-Ez nem ér-dünnyögtem felé, mire ő kisétált néhány röhögő hang kíséretében én pedig befejeztem a készülődést.
-Ame! Jól nézel ki- nézett rajtam végig, mikor kiléptem a fekete csőnadrágomban, aminek az oldalán láncok lógtak és a mélyen kivágott hónaljú pólómban.
-Poénkodj máskor-pirultam, mire közelebb jött és elkezdett kifele rángatni az ajtón.
-Nem poénkodtam- vetette rám tekintetét, miközben lefele száguldottunk a lépcsőn.
-Aha, persze...de lassíts már, mi ez a nagy rohanás?
-Tényleg nem poénkodtam-állt meg a szemembe fúrva a kék tekintetét, majd újra elindult, mint akit hajt a tatár.- És azért rohanok, mert ha nem teszem akkor csiga tempóban haladunk és nem érünk oda.
-Értem, de azért még ne hagyj itt-mosolyodtam el, mire visszarohant, kezébe kapott és velem együtt futott le a kocsihoz. Nevetve rakott be a kocsijába,majd ő is bepattant mellém és elindította a motort.
-Te nem vagy észnél- vigyorogtam kisfiús arcába, amíg ő édesen és büszkén mosolygott maga elé.
-Tudom-közölte, majd elindultunk.
30 perc alatt odaértünk a vidámparkhoz, ahol izgatottság vette át a hatalmat felettem...Ez a hely mindig a kedvenceim között volt. Vagy újabb fél órát álltunk sorba a jegyekért, majd ugrándozva léptünk be.
-Na és hova menjünk először?- vágtam mohó fejet, mire elnevette magát.
-Tök mindegy- mondta, majd engedte hogy magam után vonszoljam. Első megállónkat kinézetünk alapján választottam, hisz mit csináljon két sötét lovag először a vidámparkban? Persze, hogy a körhintán kötöttünk ki, miközben a gyerekek félve bújtak oda szüleikhez, amint 2 óriás gyermeklelkű szörnyeteg röhögi ki a belét két szivárványpóni hátán. Ezek után nevetve hagytuk el a helyszínt pár nem túl kedves szülő kérésére, akik valószínűleg Andy-től próbálták megvédeni a gyerekeiket, mert az a feketefátylasmennyasszony elkezdett engem csikizni, amitől kisebb rángógörcsöt kaptam.
-Kérsz egy vattacukrot?-kérdezte vigyorogva.
-Naná-vágtam rá, majd odaszállingóztunk a fal mellett kiállított vattacukros kocsihoz.
-Milyet?-nézett rám.-Megint eper igaz?
-Talált-bólógattam, melynek az lett a következmény, hogy megsimogatta a fejem, mint valami kiskutyának. Az elkészült finomságot egy-kettőre elpusztítottuk, mivel úgy érzékelte, hogy egyedl nem fogom tudni megenni, ezért ő maga is beleevett. Volt időm gondolkozni, mert evés közben még én sem beszélek, bár nagyon szeretnék.
-És mi a meglepi?-kérdeztem az utolsó epres adag lenyelése után.
-Kíváncsi vagy.
-Az vagyok, szóval?
-Jajj, te. Most akarod?-vigyorgott. Persze, hogy elöntött a forróság, ezért csak vigyorogva bólogattam, ő pedig megfogta a csuklóm és maga után húzott.
-Hova megyünk?-érdeklődtem, de ő nem szólt. Végén megérkeztünk egy óriási rémkastély elé.
-Most bemegyünk-jelentette ki, viszont én csak álltam földbe gyökerezett lábakkal, erre persze felnevetett és betolt az épületbe...