8. Fejezet: Akik testvérek voltak...

Tudom hogy kurva rovid de nem birtam tovabb irni :|

Megszorította a kezemet, majd mindketten a békés, nyugodtan hullámzó tó felé fordultunk. Lassan, remegve sétáltunk bele, miközben csöndesen búcsúztunk a világtól.
- félek -mondtam halkan,  mire magához szorított utóljára.  Lágyan belecsókolt hajamba, majd újra elindultunk.
- semmi baj- motyogta maga elé, amint a hideg víz a lábunkhoz ért. Egyre beljebb haladtunk ,már derékig ért a víz mikor dideregve néztünk egymásra.  Félelmet láttunk egymás csillogó szemében ,de nem  eresztettük egymás kezét.
- mi lesz ezek után?- kérdeztem. Rám mosolygott szomorkásan.
- nem tudom, de mindenképp együtt leszünk örökre. Többé nem engedlek el- fejezte be akadozva, majd szorított a kezemen.  Félig boldogan, félig szomorúan sétáltunk mélyebbre a vízben és dideregve elmerültünk benne. A víz alatt is fogtuk egymást, sőt szinte egymásba kapaszkodtunk. Szorító érzés vonult végig rajtam és kapálózni kezdtem de ő erősen szorított magához és nem engedte. Éreztem,  hogy kínlódik ,de ugyan azt akartuk. Végül  elernyedve bújtam hozzá utolsó erőmből, de ő már nem volt magánál. Sírtam volna, de nem volt erőm. Szinte már élettelen testét öleltem magamhoz, egy utolsó édes csókot nyomtam ajkaira, s már éreztem, hogy minden könnyebb, majd elsötétül a világ körülöttem.
* három nappal később*
E/3
A férfi idegesen ült foteljében  felesége mellett aki őt fikszírozta. Hirtelen csöngetésre lettek figyelmesek, mire az asszony azonnal felpattant, de férje csak mordult egyet.
-Remélem visszahozták azt a lányt... olyat fog kapni ezért...
A nő nem szólt semmit erre a megnyilvánulásra csak az ajtóhoz lépett. Egy rendőr állt az ajtóban.
-Megtalálták?- kérdezte reménykedve.
-Meg, asszonyom, de...-kezdte a mondatot a rendőr, mire megjelent az apa és az asszony megkönnyebbülten sóhajtott fel.
-Hála az égek, már...
-Kérem hadd fejezzembe- szólt közbe a láthatóan feszült rendőr.- A lányát holtan talaltuk innen pár kilométerre egy bányatóban egy fiúval együtt. Vélhetőleg együtt tervelték ki ezt a dolgot, mert szándékosan egymásba kapaszkodtak, nehogy egyikük fellökje magát a felszínre még az ájulás előtt. Sajnálom- fejezte be,  mikor az anya döbbenten kapaszkodott az ajtóba és kapkodta a levegőt.
-A testvére volt- nyögte a rendőrnek, aki próbált a nőnek talpon maradni. A férfi csak ledermedve állt és bámulta feleségét.
-Nem a fiú nem lehetett a testvére- mondta a rendőr furcsàlkodva.
-De az volt... azért tették- váltott hisztérikusba a nő állapota.
-Kérem higyjen nekem. A fiúnak meg a lánynak biolóiailag semmi köze nincs egymáshoz... ez áll a jelentésben- mondta, mire a nő zokogva kuporodott a földre, férje pedig sírva guggolt mellé és a város halotti csendjébe csak kettőjük fájdalmas zokogása hatolt bele, miköz en eső kezdett hullani, mintha az ég ezzel akarná kifejezni a bánatát, amit a két fiatal halálba kergetése okozott neki.