3.:Drog

Reggel erős fény és finom illatok ébresztettek. Nem tudtam, hogy a tegnapi nap álom volt-e vagy sem, de miután észrevettem, hogy a takaró nem érdes, hanem puha azonnal kinyitottam a szemem. Ebben a szobában feküdtem le tegnap este aludni Andyvel, de eddig nem figyeltem meg. Lassan felemelkedtem, leemeltem magamról a könnyed takarót és kipattantam az ágyból majd körbe néztem. A nagy fehér ágy, amiben feküdtem békésen álldogált a tele rakott fal mellett, a mellette lévő kis asztalkán néhány csecsebecse meg egy telefon terpeszkedett. Rendezett volt a szoba, mégis laza, fiatalos. Több, mint három gitár helyezkedett el a telefirkált falrésznek döntve, mappák százai vették körül, melyek titkos szövegeket, rajzokat rejthettek. Egy íróasztal is volt a szobában pár mappával, füzettel, karkötők terveivel megpakolva. Ruha tervek, képek barátokkal, zenekari képek, emlékek és mindenféle dolog volt a falra akasztva, egészen harmónikusnak tűnt együtt a sok különböző dolog. Észrevettem egy különösen feltűnő képet a gitárok közelében, megakartam nézni közelebbről is. odaléptem hozzá, majd alaposan szemügyre vettem. A képen 5 alak volt látható, mindegyiknek hosszú fekete haja volt, a legtöbbnél gitár volt, de valamelyiküknél ütő és az énekesnél pedig mikrofon. Egy ideig nézegettem a képet mire rájöttem, hogy az összefestett pasi, aki olyan ismerősen vigyorgott a kamerába az Andy. Kuncognom kellett, levettem a képet, beraktam a táskámba. Ezek után elléptem a faltól és kinéztem a folyosóra. Végig sétáltam a folyosón és megpróbáltam az illatokat követni, ami sikerült is mert eljutottam a konyhába. Andy éppen palacsintát sütögetett nagyban, már tömegesével pakolgatta őket a tányérra.
-Jó reggelt- köszönt hátra se nézve.
-Szia- nevettem el magam. Rápakolt a tálra egy palacsintát, majd letette műszereit és felém fordult. Rám mosolygott, maga mellé húzott.
-Segítesz?- nézett rám.
-Persze,de...sok lesz ez egy kicsit nem gondolod?- néztem a palacsintahegyekre.
-Viszek anyámnak is- mosolygott továbbra is.- De úgy is túl vékony vagy, nem árt meg neked, ha megeszed.
-Nem is- jöttem zavarba, majd neki álltam a palacsinta sütésnek. Mikor elkészültünk leültünk a konyhaasztalhoz és nekiláttunk az evésnek.
-Borzalmasan jó- tört ki belőlem a 3. után. Felnevetett és letörölte a csokidarabot a szám széléről.

Én mosogattam volna. De tényleg. Konkrétan kivette a kezemből a tányérokat és elállta az utat a mosogatóhoz. Még sosem volt ilyen kedves ember a közelemben.

Ez napokig hasonlóképpen ment, vagyis 2 napig, utána éreztem, hogy muszáj. Muszáj megtennem. Egyik alkalommal, hogy épp nem velem foglalkozott berontottam a hálóba, egyenesen a táskámhoz és kiemeltem belőle a fehér porral teli zacskók közül az egyiket. A kezem remegett, szívem gyorsan dobogott. Egy keveset az asztalra szórtam, a többit vissza raktam a táskámba, jó mélyre, nehogy véletlenül megtalálja. Vágytam rá, akartam ismét ... nem bírtam ellen állni neki.

Újabb nap, Újabb hét. Újabb adag drog. Egyszerűen nem bírtam lemondani róla, lételememmé vált.
Sokat maradt itthon velem, eddig egy napot se tágult el mellőlem.
Egy újabb délután 4 óra. 3 napja nem használtam drogot. Remegett a kezem, szinte vadállatiasan kapartam ki a táskám belsejéből a zacskót. Nem volt sok benne, ezért az egészet az asztalra öntöttem. Egész testem megremegett, vágyaim a drog iránt nem hagytak alább és már-már az őrületbe kergettek. Félre söpörtem az üres zacskót, amikor hirtelen kinyílt az ajtó. Ijedten kaptam oda a fejem és a döbbenettől tátogó Andyvel találtam magam szemben. Egy ideig csak bámult rám, mint borjú az új kapura, aztán közelebb lépett. Mintha megkövülve figyelte volna a port az asztalon, úgy lépett még egy lépést felém.
-Kérlek, ne!- mondta lágyan, kedvességgel a hangjában. Szeme mégis lángolt a dühtől és a szomorúságtól. Idegeim kikészültek ettől a pillantástól, mert bűntudatot éreztem és vágyat. Gondoltam mire készül, ezért lekuporodtam az asztal elé.
-Hagyd...- mondtam meggyötört hangon.
-Menj onnan- erőltetett nyugalmat a hangjába. Kezdtem megőrülni, szinte hisztérikusan vettem a levegőt.
-Nem- halkultam el. Közelebb jött, én megrezdültem.
-Ne tedd- mondta idegesen, de én csak bőgni kezdtem, sőt zokogni. Úgy gondolta túl gyenge vagyok ahhoz, hogy tegyek ellene, így megpróbált a fehér porhoz férkőzni, de görcsösen belekapaszkodtam a lábába és nem hagytam mozdulni.
-Hagyd!- ordítottam hisztérikusan, de ő csak lágyan lebontotta a kezemet, amitől összezavarodtam és bekuporodtam a fal mellé. Felvette a földről a zacskót, aztán belesöpörte a port, elrakta a zsebébe. Éreztem, hogy engem néz, de én nem néztem rá, szégyelltem magam és mérges is voltam. Hozzám lépett, megfogta a kezemet, mellém ereszkedett, hagytam, hogy ölébe húzzon, közben pedig sírtam.
-Csss!- csitított kedvesen. Magamhoz öleltem, ő pedig megnyugtatón belecsókolt a hajamba, közben a hátamat simogatta.
-Sajnálom- súgtam a pólójába.
-Semmi baj, kicsi, minden rendbe jön- mondta, szorosabban magához vont.- Segítek, megígérem.
-Köszönöm- suttogtam neki. Feljebb emelte a fejemet a kezével, lágyan elmosolyodtam, amíg ő végig simított a hajamon. Közelebb húzott magához, majd lágyan, gyengéden megcsókolt... aztán mégegyszer, mintha ezzel akarná bebizonyítani, hogy ő nem fog elhagyni sosem.